Igen, volt már egy fotózás, ott a készült képeket egy 2m magas xméter hosszú molinóra nyomtatták volna, hogy a budaörsi Mazda használtautó kereskedés oldalát díszítse, de nem lett semmi belőle, legalábbis én nem tudok róla, és nem láttam, hogy lenne ott valami.
Ez a mostani alkalom úgy nézett ki, hogy Júliusban felhívtak, hogy állítólag nekem van egy szép, gyári állapotú NA-m, és az a2 újság szeretne a 20 évforduló alkalmával egy összehasonlító tesztet az NCFL-el, lehet-e róla szó? Mint utóbb kiderült, Gram keze volt a dologban..
Szóltam Bálint barátomnak, ahol is a családban van egy NC, hogy fotózáás, jöjjön, mert érdekes lesz, az a piros NC ami szemből van fotózva kicsiben, az övék.
Elöször újpesten egy szürke oldalú csarnok előtt megcsinálták a statikus fénképeket (belső tér, motor, csomagtartó, stb) aztán kimentünk Visegrádig, a hegyi úton mentünk egymás mellett-elött-mögött a szembejövők legnagyobb örömére, de persze csak ésszel. A menet közbeni fényképeket valami lenyitható hátuljú böszme pözsóból készítette a fotós srác (3008 talán..?) Visegrádon a Nagy villámnál van az étterem, aminek a parkolójában áll egymásnak háttal a két autó. A szerpentin alján visszafelé cseréltünk, nálam volt az NCFL, az ujságíró srácnál az enyimé, sajnos leányfalun belefutottunk egy nagy dugóba, nem tudtam szerpentines részen kipróbálni a fehéret..Aztán vártam az augusztusi számot, de innen ismeritek a történetet!
Kalap