
bistwi
Velünk: 5238 napja
A három közül a jobboldali pedált próbáltad már? Ott a kormány alatt, egészen a sötétben lent...
if in doubt, flat out.
Ma reggel megnéztem én is, nekem is 80-ra gyorsult fel. Minden gyári, még a gumi is.
csak úgy érdeklődésképp: engem zavar hogy nem gurul az NCm, azaz ha kiveszem üresbe, érezhetően lassul.
Nézettem már gumicserénél, meg márkaszervízben is volt, ahol azt mondták ez normális. Normális az hogy a felemlt autón megforgatom kézzel a kereket, és 2-3 kör után megáll az első kerék, mivel fogja afék, a hátsó meg egyet sem fordul, a fék mellett a hajtáslánc is fogja. Biztos inkompetens vagyok, de nehéz elképzelni hogy a mai technikai szinvonalon nem tudnak egy simán szabadon forgó kereket készíteni (elöl), ellenben dollármilliókat költenek startstop, motor, légellenállás és egyéb fogyasztáscsökkentés célból.
Szóval a teszt: a 7es úton hazafelé, azaz a balatoni úton épp pesten belül van egy hosszú lejtős szakasz, ha a felső kanyarban 60al üresbe teszem, a 1,5 kmnyi lejtő aljáig max 80ra gyorsulok fel. Kivánsi lennék nálatok hogysmint, ha valaki jár arra, tegye már meg hogy "gurul" egyet, köszi.
(előtte 1,5tonnás mondeóm volt, már az első szakaszon felgyorsult 80ra, amivel nem lehetett bevenni a kanyart ;-)
https://maps.google.___&mrsp=1,0&sz=16&z=13
NC, bordó volt, karbonfekete lett, egyébként semmi extra..
Mondjuk, hogy ne legyen pára? De ez csak egy tipp. Viccet félretéve, a klíma evaporátoráról (dö szép magyar szó) dől a kondenzvíz, ha belső a keringetés, ha nem. Az ellen nem véd.
Már hogy ne tudna? Otthon szellőztetsz, ha megy a klíma?
Otthon minek párátlanítani???
MX-5 KLUB - elnök NA 1.6 1992
nekem egyszer hosszú percekig kereste a pollenszűrőt a szervíz
Már hogy ne tudna? Otthon szellőztetsz, ha megy a klíma?
Én sem állítgattam a keringetést, csak véletlenül derült ki, hogy a mozgatója szétcsúszott. Amúgy van, aki esküszik rá, hogy kevesebb por jön úgy be, ha belsőre van állítva, de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
A klíma erősebb belső keringetésen, bár úgy nem tud párátlanítani.
MX-5 KLUB - elnök NA 1.6 1992
Nem szoktam belső levegőre állítani, de ha otthon leszek megnézem majd, hátha... Igen ilyen szempontbol a klima sokkal jobb de nélküle se szabadna ennyire párásodnia miközben maxon fujattam...szerintem.
igen, ezt én is írni akartam még, hogy nem e maradt e belső keringetésen. Azzal ősszel én is mindig párszor eljátszom, hogy tető be, és párásodik, mert rajt maradt a belső keringetés. Csak azt nem tudom nyáron minek huztam rá???
Valamint érdemes kerülni bőrig ázott rock-bandák szállítását... na jó, érdemes még megnézni, hogy a belső/külsőlevegő állító teljesen funkcionál-e. Nekem kaki volt, mindig párásodtam, klímázni kellett. Aztán kiderült, hogy belsőre volt állítva, a kar pedi nem működtette rendesen.
A klíma valóban gyorsan segít ilyenkor.
MX-5 KLUB - elnök NA 1.6 1992
Klíma nekem sincsen. Van egy kis szivacsom a kocsiba amivel letöröltem a párát utána nem nagyon jött vissza max fujatás mellett. De nem volt túl kellemes egyik pillanatról a másikra teljesen bepárásodni
Erno: meleggel se nagyon akart lejönni
Párásodáson csak a klíma segít, de az nekem sincs.
Vagy a tetőlenyitás ugye...