Bird
Velünk: 6926 napja
Én mondtam, hogy inkább vegyél egy fasza 3.0 z4 et! :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Én mondtam, hogy inkább vegyél egy faza 3.0 z4 et! :D :D :D :D :D :D :D :D :D
Tippem szerint az önindító test kábele sérült így csökkent a keresztmetszete emiatt nagyobb áramot igényel az indítás ami miatt simán kiütheti a biztosítékot. Vagy az indítórelé zárlatos.
Tegnap csodálatos Roadster kompatibilis időjárás volt.
Hát két miatárssal (de rég használtuk már ezt a kifejezést) fogtuk magunkat és az ominózus Bajna-Héreg Ring felé vettük az irányt. Nagyon nagyon jót autóztunk, mindhárom autó és annak sofőrjei is vigyorgó, erősebb kanyarokban néha vicsorgó fejjel nyomtuk végig az utat. Ahogy azt kell. Ez volt az első utam az NC-vel, amikor arra használtam az autót amire való. (Egyébként konkrétan a harmadik alkalom, hogy vezettem, szóval még nagyon ismerkedős.)
A kocsi nagyon jó! Szuperül követi az ember parancsait és teljesíti kívánságait. Ráadásul ha rálépsz a gázra, akkor meg is indul, nem úgy mint mondjuk a szívó na-nb társai. Rendesen van benne akarat, ebben már nem "kétállásos" a gázpedál (zéró vagy full throttle). Az viszont teljesen igaz, hogy sokkal modern autósabb az élmény, annak minden pozitívumával (kényelem, tempomat, nem félsz 160-nál sem stb, egy előzés előtt nem gondolod át az egész életed) és minden negatívumával (140-160-nal kell menned, hogy ugyan azt érezd mint egy nb-ben 100-nál, így a kanyarok előtt is figyelmesebbnek kell lenni, valamivel mégis sterilebb az élmény).
Múlt + jelen (és Ricsi):
És akkor egy kis fekete leve a fehér hollótól:
Az a biztosíték a hét elején nem véletlen sült ki. Sajnos erre a kisülés után lehetett számítani.
Tegnapi nap végére újra csak betolással lehetett indítani az autót. Biztosíték táblát nézegetve azt láttuk, hogy az a 20-as bizti ugyan most nem égett ki, cserébe ha indítózni próbálok akkor egy relé olyanokat szikrázik, hogy csuda.
Mivel van másik tök ugyan olyan relé is a bizt. táblán, ezért felcseréltük a kettőt, hátha csak a relé a rossz. Sajnos ugyanúgy szikrázott a másikkal is, szóval máshol keresendő a hiba. De hol?!
Jorpethez egyébként is el kell vinnem az autót szezon előtti átnézésre, úgyhogy viszek neki egy kis plusz feladatot is... Addig most nem használom a kocsit, nehogy valami nagyobb bajt csináljak. Remélem megtalálja majd a hibát.
Touge Runnerz
A rönónál nem lettél volna ilyen megbocsájtó... ilyen az mx5, vagy szeretd imádod, vagy gyülölöd.
Köszi Gyula
Barnabás majd elmondja a topicjában, ha szeretné. Én nem lövöm le az ő poénját. De messzire nem megy, ne aggódj.
Tegnap munka után teli lelkesedéssel és boldog reményekkel bepattantam a szép új, csoda járgányomba, kulcs be, indítok.... Mondom indítok!.... Se kép se hang. Nem teker, nem indul, csak némán ülök. Na, mondom megérkeztünk.. :D
Szerencsére Ákossal indultunk volna autószerelő suliba gyakorlati órára, úgyhogy nem voltam egyedül. Betolással pöccröff indult a teknika. A suliban rámértünk az akksira. 78% volt, tehát nem ott a gond. Generátor is jónak tűnt. Fejvakarás... (Közben már szegény Barnabást is zaklattam, hogy tud-e esetleg ilyen hibáról a kocsival kapcsolatosan.)
Felraktuk a kocsit a csáposra, alánéztünk (gyönyörű az alja!), önindítóra rámértünk. Ott sem találtunk hibát...
Nyalánkság:
Végül (node miért nem ezzel kezdtük?!) a biztosítéktáblát kezdtük átnyálazni. Találtunk is egy megfáradt darabot.
Te kis rohadék:
Csere után szépen egészségesen indult az autó. Bódottá!
Azért kértem egy tartalék biztosítékot a műhelytől. Remélem nem lesz rá szükség. Már csak azért is, mert akkor sajnos el kell kezdeni kábeleket bújni és hibát keresni. Pedig én most autózni szeretnék! :D
Touge Runnerz
Gratulálok ! Nyíri is megtért,pedig ő aztán nagyon NC ellenes volt.Te is tudod már mi a jó. Üdv a KLUBban !
( Barnabás miben utazik tovább ? )
Gratulálok ! Nyíri is megtért,pedig ő aztán nagyon NC ellenes volt.Te is tudod már mi a jó. Üdv a KLUBban !
Ma korán reggel fogadott az eredetvizsgás, így 6:45-kor el is kezdtük a vizsgázgatást.
A kocsi jobb oldalán végig magasabb mikront mért a műszer mint a gyári (Barnabás is jelezte, hogy jobb ajtónál lehet majd nagyobbat mérni, szóval egy szavam sincsen), viszont a motorháztetőn furcsa mód a gyárinál is kisebbet mért. 40-50 mikron körülit. Majd jobban megnéztük és kicsit "pöttyös" a fényezés, szóval sanszosan azt sem a gyárban fújták, de oda se neki. 2006-os autónál ez szerintem belefér. ))
Arra a fekete emelőpadra olyannyira ráhasaltunk, hogy segítség nélkül nem tudtam kitolatni. 3 ember emelt le róla a sárvédőknél fogva :D
Tök szép így egyben az autó, egyre és egyre jobban tetszik.
Eredetvizsga után kormányablak, átírás, új forgalmi stb. Szóval ezennel a nevemre íródott a szörnyeteg.
Nemsoká' elugrunk Jorpethez jobb oldali küszöböt kapni, olajlat cserélődni, felnit cserélődni, szezonra felkészülődni. Ha az a kör is le lesz tudva, akkor már csak a toronymerevítő visszaadás marad hátra. Az majd később lesz kicsit. Utálok bárkinek bárhova bármilyen módon tartozni, úgyhogy - bármilyen furán hangzik is - nagyon várom már, hogy gyári felnit kapjon és letudjam ezeket a köröket.
Zseni ez az autó!
Touge Runnerz
Ma korán reggel fogadott az eredetvizsgás, így 6:45-kor el is kezdtük a vizsgázgatást.
A kocsi jobb oldalán végig magasabb mikront mért a műszer mint a gyári (Barnabás is jelezte, hogy jobb ajtónál lehet majd nagyobbat mérni, szóval egy szavam sincsen), viszont a motorháztetőn furcsa mód a gyárinál is kisebbet mért. 40-50 mikron körülit. Majd jobban megnéztük és kicsit "pöttyös" a fényezés, szóval sanszosan azt sem a gyárban fújták, de oda se neki. 2006-os autónál ez szerintem belefér. :)))

Arra a fekete emelőpadra olyannyira ráhasaltunk, hogy segítség nélkül nem tudtam letolatni róla. 3 ember emelt le róla a sárvédőknél fogva :D
Tök szép így egyben az autó, egyre és egyre jobban tetszik.
Eredetvizsga után kormányablak, átírás, új forgalmi stb. Szóval ezennel a nevemre íródott a szörnyeteg.
Nemsoká' elugrunk Jorpethez jobb oldali küszöböt kapni, olajlat cserélődni, felnit cserélődni, szezonra felkészülődni. Ha az a kör is le lesz tudva, akkor már csak a toronymerevítő visszaadás marad hátra. Az majd később lesz kicsit. Utálok bárkinek bárhova bármilyen módon tartozni, úgyhogy - bármilyen furán hangzik is - nagyon várom már, hogy gyári felnit kapjon és letudjam ezeket a köröket.
Zseni ez az autó!
Nagyjából másfél órával ezelőtt fizettem ki A "Fehér holló" második vételárrészletét, így én a mai naptól fogom számolni a közös létünket. (2023.03.20.)
Már akkor NC(FL) 2.0L volt a célom amikor meghirdettem az 1.6T-t, de úgy hozta az élet, hogy egy kis ideig a hot-hatch gang tábort "kellett" erősítenem. Így utólag nem bánom, sőt! Tök jó tapasztalás volt a Clio 3 RS, amivel napra pontosan 4 hónapot töltöttünk együtt.
Most Jack Sparrow módjára áthajózok az NC-k világába. Eddig nem sok közöm volt ehhez a szériához, bár pont a legelső mx5 élményem egy 1.8 nc1-hez kötődik, amire a mai napig úgy emlékszem mintha csak tegnap lett volna. Eufórikus.
Röviden annak aki nem ismerné Barnabás exét: 2006, 1.8, fapad, olasz import. Legalábbis ez volt mindaddig amíg (gondolom egy lecsapágyalt motor után) Giovanni bele nem swappolt egy 2.0L-es nc szívet. Egy árverésen végül Barnabás ajánlatára csapta az utolsót az árverős kalapács, így 2017-ben kishazánkba költözött a kocsi. Barnabás, mint bonus et diligens pater familias nagyon jó apukája volt az autónak, így - sok sok más munka mellett - gyakorlatilag finomhangolta/tökéletesítette a 2.0L swapot, új ruhába öltöztette a belteret, új lábacskákat vásárolt neki Öhlins bácsitól, sperr difit a szigetről, stabrudat Eibach-tól, Első toronymerevítőt a Mazda sportrészlegétől, hátsó dobot Rémusz bácsitól és papucsokat Fondmetal-tól. Szóval a kezeslábas korai NC-ből az évek során az ország egyik legpotensebb 3. gen. mx-e vált. Ráadásul az átalakítások mind lepapírozva, legálisan. (Fájó pont, hogy a kerekeket és a toronymerevítőt vissza kell szolgáltatnom. De így szól az alku, szóval megbékélek vele.) Olasz, így nem rozsdás, cserébe össze-vissza van húzva és karcolva kívül-belül az autó.
Asszony approved:
Sőt, még a körmét is hozzá festette. Bár kicsit lenőtt. Ez is azt jelzi, hogy már hamarabb meg kellett volna vennem ezt az autót.
Sokkal gyengébb mint a Clio, de egyszerűen nem érdekel, mert számomra annyival sokkal jobb ez a kocsi. :D Egyelőre ennyit szerettem volna megosztani a Nagyérdeművel. Holnap megyek eredetvizsgára, majd ocsmányirodába. (Remélem eredeti!!)
Barnabás, ezúton is köszi az eddigi jóltartását!
Touge Runnerz
Nagyjából másfél órával ezelőtt fizettem ki A "Fehér holló" második vételárrészletét, így én a mai naptól fogom számolni a közös létünket. (2023.03.20.)
Már akkor NC(FL) 2.0L volt a célom amikor meghirdettem az 1.6T-t, de úgy hozta az élet, hogy egy kis ideig a hot-hatch gang tábort "kellett" erősítenem. Így utólag nem bánom, sőt! Tök jó tapasztalás volt a Clio 3 RS, amivel napra pontosan 4 hónapot töltöttünk együtt.
Most Jack Sparrow módjára áthajózok az NC-k világába. Eddig nem sok közöm volt ehhez a szériához, bár pont a legelső mx5 élményem egy 1.8 nc1-hez kötődik, amire a mai napig úgy emlékszem mintha csak tegnap lett volna. Eufórikus.
Röviden annak aki nem ismerné Barnabás exét: 2006, 1.8, fapad, olasz import. Legalábbis ez volt mindaddig amíg (gondolom egy lecsapágyalt motor után) Giovanni bele nem swappolt egy 2.0L-es nc szívet. Ezt végül Barnabás ajánlatára csapta az utolsót az árverős kalapács, így 2017-ben kishazánkba költözött a kocsi. Barnabás, mint bonus et diligens pater familias nagyon jó apukája volt az autónak, így - sok sok más munka mellett - gyakorlatilag finomhangolta/tökéletesítette a 2.0L swapot, új ruhába öltöztette a belteret, új lábacskákat vásárolt neki Öhlins bácsitól, sperr difit a szigetről, stabrudat Eibach-tól, Első toronymerevítőt a Mazda sportrészlegétől, hátsó dobot Rémusz bácsitól és papucsokat Fondmetal-tól. Szóval a kezeslábas korai NC-ből az évek során az ország egyik legpotensebb 3. gen. mx-e vált. Ráadásul az átalakítások mind lepapírozva, legálisan. (Fájó pont, hogy a kerekeket és a toronymerevítőt vissza kell szolgáltatnom. De így szól az alku, szóval megbékélek vele.) Olasz, így nem rozsdás, cserébe össze-vissza van húzva és karcolva kívül-belül az autó.
Asszony approved:
Sőt, még a körmét is hozzá festette. Bár kicsit lenőtt. Ez is azt jelzi, hogy már hamarabb meg kellett volna vennem ezt az autót.
Egyelőre ennyit szerettem volna megosztani a Nagyérdeművel. Holnap megyek ocsámnyirodába, majd eredetvizsgára. (Remélem eredeti!!)
Nagyjából másfél órával ezelőtt fizettem ki A "Fehér holló" második vételárrészletét, így én a mai naptól fogom számolni a közös létünket. (2023.03.20.)
Már akkor NC(FL) 2.0L volt a célom amikor meghirdettem az 1.6T-t, de úgy hozta az élet, hogy egy kis ideig a hot-hatch gang tábort "kellett" erősítenem. Így utólag nem bánom, sőt! Tök jó tapasztalás volt a Clio 3 RS, amivel napra pontosan 4 hónapot töltöttünk együtt.
Most Jack Sparrow módjára áthajózok az NC-k világába. Eddig nem sok közöm volt ehhez a szériához, bár pont a legelső mx5 élményem egy 1.8 nc1-hez kötődik, amire a mai napig úgy emlékszem mintha csak tegnap lett volna. Eufórikus.
Röviden annak aki nem ismerné Barnabás exét: 2006, 1.8, fapad, olasz import. Legalábbis ez volt mindaddig amíg (gondolom egy lecsapágyalt motor után) Giovanni bele nem swappolt egy 2.0L-es nc szívet. Egy árverésen végül Barnabás ajánlatára csapta az utolsót az árverős kalapács, így 2017-ben kishazánkba költözött a kocsi. Barnabás, mint bonus et diligens pater familias nagyon jó apukája volt az autónak, így - sok sok más munka mellett - gyakorlatilag finomhangolta/tökéletesítette a 2.0L swapot, új ruhába öltöztette a belteret, új lábacskákat vásárolt neki Öhlins bácsitól, sperr difit a szigetről, stabrudat Eibach-tól, Első toronymerevítőt a Mazda sportrészlegétől, hátsó dobot Rémusz bácsitól és papucsokat Fondmetal-tól. Szóval a kezeslábas korai NC-ből az évek során az ország egyik legpotensebb 3. gen. mx-e vált. Ráadásul az átalakítások mind lepapírozva, legálisan. (Fájó pont, hogy a kerekeket és a toronymerevítőt vissza kell szolgáltatnom. De így szól az alku, szóval megbékélek vele.) Olasz, így nem rozsdás, cserébe össze-vissza van húzva és karcolva kívül-belül az autó.
Asszony approved:
Sőt, még a körmét is hozzá festette. Bár kicsit lenőtt. Ez is azt jelzi, hogy már hamarabb meg kellett volna vennem ezt az autót.
Sokkal gyengébb mint a Clio, de egyszerűen nem érdekel, mert számomra annyival sokkal jobb ez a kocsi. :D Egyelőre ennyit szerettem volna megosztani a Nagyérdeművel. Holnap megyek ocsámnyirodába, majd eredetvizsgára. (Remélem eredeti!!)
Barnabás, ezúton is köszi az eddigi jóltartását!
Touge Runnerz
Nagyjából másfél órával ezelőtt fizettem ki A "Fehér holló" második vételárrészletét, így én a mai naptól fogom számolni a közös létünket. (2023.03.20.)
Már akkor NC(FL) 2.0L volt a célom amikor meghirdettem az 1.6T-t, de úgy hozta az élet, hogy egy kis ideig a hot-hatch gang tábort "kellett" erősítenem. Így utólag nem bánom, sőt! Tök jó tapasztalás volt a Clio 3 RS, amivel napra pontosan 4 hónapot töltöttünk együtt.
Most Jack Sparrow módjára áthajózok az NC-k világába. Eddig nem sok közöm volt ehhez a szériához, bár pont a legelső mx5 élményem egy 1.8 nc1-hez kötődik, amire a mai napig úgy emlékszem mintha csak tegnap lett volna. Eufórikus.
Röviden annak aki nem ismerné Barnabás exét: 2006, 1.8, fapad, olasz import. Legalábbis ez volt mindaddig amíg (gondolom egy lecsapágyalt motor után) Giovanni bele nem swappolt egy 2.0L-es nc szívet. Ezt végül Barnabás ajánlatára csapta az utolsót az árverős kalapács, így 2017-ben kishazánkba költözött a kocsi. Barnabás, mint bonus et diligens pater familias nagyon jó apukája volt az autónak, így - sok sok más munka mellett - gyakorlatilag finomhangolta/tökéletesítette a 2.0L swapot, új ruhába öltöztette a belteret, új lábacskákat vásárolt neki Öhlins bácsitól, sperr difit a szigetről, stabrudat Eibach-tól, Első toronymerevítőt a Mazda sportrészlegétől, hátsó dobot Rémusz bácsitól és papucsokat Fondmetal-tól. Szóval a kezeslábas korai NC-ből az évek során az ország egyik legpotensebb 3. gen. mx-e vált. Ráadásul az átalakítások mind lepapírozva, legálisan. (Fájó pont, hogy a kerekeket és a toronymerevítőt vissza kell szolgáltatnom. De így szól az alku, szóval megbékélek vele.) Olasz, így nem rozsdás, cserébe össze-vissza van húzva és karcolva kívül-belül az autó.
Asszony approved:
Sőt, még a körmét is hozzá festette. Bár kicsit lenőtt. Ez is azt jelzi, hogy már hamarabb meg kellett volna vennem ezt az autót.
Egyelőre ennyit szerettem volna megosztani a Nagyérdeművel. Holnap megyek ocsámnyirodába, majd eredetvizsgára. (Remélem eredeti!!)
Ma néhányan szaladtunk egy Lepence-Visegrád kört.
Most használtam először úgy az autót ahogyan azt kell. Az a baj, hogy ez a méregzsák Clio nem is olyan rossz termék.
Nagyon jól veszi a lapot, nagyon-nagyon szuper a morcos, négyhengeres szívómotor karaktere és ereje. A hangjáról nem is beszélve! A cup futómű városban és ilyen buzis daily használatban nagyon kemény, de taposós körülmények közt tökéletesen teszi a dolgát. Az ülésnek olyan jó az oldaltartása, hogy egy szavam sem lehet. Szóval a fentiek miatt emelem kalapom a Renault előtt. Zseniális! Olyanokat lehet vele revmatch-elni, hogy könnybe lábad a szemem, szóval valóban közvetlen a kocsi. (A heel-toe viszont egyelőre nem adja ki nekem)
Abszolút el tudom hinni, hogy egy szlalomon vagy pályanapon sok autó orrát ki lehet fújni vele.
És akkor egy kis fekete leves: három kardinális bajom van az autóval.
1. FWD. Ráadásul no sperr. Szerintem nem kell részletezni.
2. Váltó. Állítólag nem rossz, pontos váltó ez, így valószínűsítem, hogy csak én vagyok túl finnyás 5+ év nonstop mx5 váltó püfölést követően, DE nekem nem tetszik. Az mx5 után olyan műanyagos érzés az egész, és nem is annyira pontos, fémes mint amire vágyom.
3. Üléspozíció. Maga az ülés tök jól tart, de nagyon magasan ülök. Olyan mintha egy sámlin foglalnék helyet. Ehhez kapcsolódik, hogy viszonylag felülről lefele kell nyomkodni a pedálokat, nem pedig úgy mint az mx5-ben. Nekem ez zavaró és kényelmetlen. (Nyilván megszokható és tanulható dolog).
Egyébként tűpontosan irányítható, ezerszer élhetőbb valami mint az mx5. Nem utolsó sorban ugye marha erős és egyértelműen erősebb mindegyik - az én pénztárcámmal értelmezhető - mx5-nél. És nem is rozsdásodik… :D
A fenti 3 hiba miatt nem tervezek vele hosszú távon és terveim szerint 2.0l nc lesz az utódja.
Ha esetleg van olyan fórumot olvasó nc tulaj, akinek nem olyan fontos a keresztbe menés, cserébe a tűpontos kanyarvadászat annál inkább, ne adj Isten a plusz 40 lóerő tetszene neki, vagy a 4 személyesség és pakolhatóság praktikuma, esetleg a gyerek miatt használhatóbb hobbiautóra vágyna, akkor ne habozzon ezt felém jelezni. Tökre benne lennék egy értelmes 2.0 nc/fl-Clio RS cserében. Állapottól függően ide-oda ráfizetéssel.
Touge Runnerz
Ma néhányan szaladtunk egy Lepence-Visegrád kört.
Most használtam először úgy az autót ahogyan azt kell. Az a baj, hogy ez a méregzsák Clio nem is olyan rossz termék.
Nagyon jól veszi a lapot, nagyon-nagyon szuper a morcos, négyhengeres szívómotor karaktere és ereje. A hangjáról nem is beszélve! A cup futómű városban és ilyen buzis daily használatban nagyon kemény, de taposós körülmények közt tökéletesen teszi a dolgát. Az ülésnek olyan jó az oldaltartása, hogy egy szavam sem lehet. Szóval a fentiek miatt emelem kalapom a Renault előtt. Zseniális! Olyanokat lehet vele revmatch-elni, hogy könnybe lábad a szemem, szóval valóban közvetlen a kocsi. (A heel-toe viszont egyelőre nem adja ki nekem)
Abszolút el tudom hinni, hogy egy szlalomon vagy pályanapon sok autó orrát ki lehet fújni vele.
És akkor egy kis fekete leves: három kardinális bajom van az autóval.
1. FWD. Ráadásul no sperr. Szerintem nem kell részletezni.
2. Váltó. Állítólag nem rossz, pontos váltó ez, így valószínűsítem, hogy csak én vagyok túl finnyás 5+ év nonstop mx5 váltó püfölést követően, DE nekem nem tetszik. Az mx5 után olyan műanyagos érzés az egész, és nem is annyira pontos, fémes mint amire vágyom.
3. Üléspozíció. Maga az ülés tök jól tart, de nagyon magason ülök. Olyan mintha egy sámlin foglalnék helyet. Ehhez kapcsolódik, hogy iszonylag felülről lefele kell nyomkodni a pedálokat, nem pedig úgy mint az mx5-ben. Nekem ez zavaró és kényelmetlen. (Nyilván megszokható és tanulható dolog).
Egyébként tűpontosan irányítható, ezerszer élhetőbb valami mint az mx5. Nem utolsó sorban ugye marha erős és egyértelműen erősebb mindegyik - az én pénztárcámmal értelmezhető - mx5-nél. És nem is rozsdásodik… :D
A fenti 3 hiba miatt nem tervezek vele hosszú távon és terveim szerint 2.0l nc lesz az utódja.
Ha esetleg van olyan fórumot olvasó nc tulaj, akinek nem olyan fontos a keresztbe menés, cserébe a tűpontos kanyarvadászat annál inkább, ne adj Isten a plusz 40(!) lóerő tetszene neki, vagy a 4 személyesség és pakolhatóság praktikuma, esetleg a gyerek miatt használhatóbb hobbiautóra vágyna, akkor ne habozzon ezt felém jelezni. Tökre benne lennék egy értelmes 2.0 nc/fl-Clio RS cserében. Állapottól függően ide-oda ráfizetéssel.

Alapvetően nem akartam adni hozzá a JR kerekeket, de valahogy mégis örülök, hogy egyben maradt a szett. Túl szép így.
Egyelőre azt látom-érzem, hogy jó helyre került a kocsi.
Jó helyről jut eszembe, hogy nagyot vándorolgatott 2022-ben. Az évet Mórahalmon kezdte, majd felköltözött a fővárosba (sokat nyaralt Mogyoródon) és most, az év végére Győrbe látogatott. Legközelebb remélem valami nyíregyi vagy debreceni archoz kerül :D
Touge Runnerz
Jé, ez a parkoló valahogy vonzza a Miatákat
Friss
Beszéljünk össze, menjünk el egy nyíltnapra és akkor a saját tomporoddal is érzékelheted milyen egy ilyen. Egyébként az oké, hogy jól autózható és csodás kisautó. De egy hátsókerekes, sperres kocsival ezerszer nagyobb élmény a határon kanyargás. Ezt már most érzem.
Touge Runnerz
Na ne tolongjatok! Eladás előtt még mindenképp kilakatoltatom és kap egy telifényt, mert így nem ér 800-at sem. 8-10 év meg lesz rá a pénzem, megcsináltatom és lehet vinni.