A fényező után beparkoltam a garázsba, egy újabb hetet állt
a kocsi, nehogy megázzon, illetve ha van benne bármi nedvesség, az száradjon
ki. Következik az üregvédőzés. Mivel ez nem egy látványos folyamat, képek nem
nagyon lesznek, szöveg annál több.
Üregvédőből a Body 900-ra esett a választásom, abból is a
színtelenre. Barna lehetett volna még, de féltem, úgy nézne ki, mintha rozsdás
lenne. Azóta láttam barna üregvédővel kezelt kocsit, tök jól néz ki, ahogy a lyukak szélein megjelenik, jobban
mint a színtelen, kicsit már bánom, hogy nem az lett. A Body márkát, azon belül
is a 900-as üregvédőt már ismertem, egy közeli üzlet árulja, tesóm használt is
már ilyet, jó véleménnyel volt róla, illetve volt neki hozzá való
fújópisztolya, ez sem elhanyagolandó
. Görögországban gyártják, nem Kínában,
ami további plusz pont neki. Mivel minden adott, hogy a sűrített levegős
pisztolyt használjam, így szóba sem kerültek a különböző spray-k.
Felmerült a kérdés, hogy mennyi kéne egyáltalán belőle.
Olvasgattam, kérdezgettem ismerősöket, végül arra jutottam, hogy egy 1 literes palack elég
lesz. Majd visszamentem a boltba, és vettem még egyet 
Plusz szerettem volna alvázvédelmet is, ami ismét felvet
néhány kérdést. A lakatost kérdeztem, hogy a Katepoxnál tud-e ajánlani jobbat,
az régen elég jól működött. Igaz, hogy elég drága, meg mivel
kétkomponensű, kevergetni kell, elég macerás, de jó. Viszont azt mondta a
lakatos, a tapasztalata alapján azt ajánlja, ne kenjem/fújjam telibe az egész
alját, ugyanis ezen van egy gyári réteg alvázvédő, aminél jobbat nem fogok
tudni rátenni (tehát ezt levakarni nem éri meg, a neten találni ilyet is). A
gyárira rákenni meg nem jó, mert az alvázvédő csak fémhez tapad jól, másik alvázvédőhöz
nem (plusz meg sem lehet csinálni egészen pormentestre), előbb-utóbb tenyérnyi
foltokban elkezd majd levedleni, mögé megy a víz meg a szmötyi, belülről kezdi
el rohasztani, én meg észre sem veszem, csak ha már késő. Helyette inkább csak
a problémás részekre kenjek, időnként nézzek alá, ha valahol baj van, jó ez a
drótkorong, Korant, Hammerite, esetleg arra a kis részre plusz alvázvédő megoldás. Erre azóta már pár ismerősöm azt mondta, ez a teória hülyeség, az ő kocsijukon is a gyári alvázvédőn van egy plusz réteg, semmi baja.
A neten is találtam hasonló hitvitát a „telibe
alvázvédőzés/csak akkor ha baj van” témában, végül utóbbi mellett döntöttem,
elsősorban a lakatos tanácsára. Elég jó hírben áll a környéken, szerintem
tudja, mit beszél.
De attól függetlenül kellett venni alvázvédőt is a
kerékdobokba, amiből a Body 930-at választottam. Azért nem Katepox lett, mert
erre bőven nem fogyna el 2 liter (abból csak ennyit tudsz venni minimum, 1
liter A komponens, 1 liter B), ahhoz meg a 11.000-es ára kicsit sok, hogy
szinte érintetlenül dögöljön meg a polcon… A Body 930 meg egykomponensű (tehát
valószínűleg kevésbé tartós/hatásos), viszont egyszerűbb használni, mégsem
kínai, és az egy kiló belőle 2.000. Annyi elég is lesz ide most.
A folyamathoz kiindulásként ezt a bejegyzést használtam:
https://www.pistonhe___tproof+your+Roadster
Azért leírom a személyes forgatókönyvemet:
- A négy keréknél lévő doblemezvédő műanyagokat kiszedtem.
- A hátsó kerékdob első felén van egy 30-35 mm átmérőjű
gumidugó, azt kivettem, ez bevezet a küszöbbe.
- A küszöbtakaró díszeket felszedtem (az ajtónál). NBFL esetén
csak felfele kell húzni, lepattan.
- A csomagtérburkolatokat (körbe) és a pótkereket, emelőt,
műanyag rekeszt a bal oldalon, a hangszigetelést – tehát mindent, ami a
csomagtartóban volt kiszedtem. Ez egyrészt a csomagtér aljához biztosít
hozzáférést, másrészt a hátsó kerékjárati íveket innen szépen ki lehet fújni.
- A motort alulról-elölről burkoló nagy fekete műanyagot
kiszedtem.
- Az ajtókárpitokat levettem. Ha már úgyis le volt véve, és
mivel a bal ablak elég lassan mozgott, az ablakok vezetősínjeit megtisztítottam,
sima gépzsírral újrakentem, így már szépen, gyorsan megy le-fel.
Minden felszabadított lyukat leragasztottam
maszkolószalaggal, és mindig csak azt szedtem fel, amit épp fújtam, így nem
jött ki a többi lyukon az üregvédő.
- Értelemszerűen a küszöböket alaposan kifújtam minden
hozzáférhető helyről több rétegben.
- Majd jött az ajtók belseje.
- A csomagtérnél kapott
üregvédőt a pótkerék alatti rész, a műanyag tároló alatti rész, a benzintank
melletti üregek és – leginkább – a hátsó kerékjárat ürege. A linkelt leírásban a csávó valahogy az utastér felől, az
ülés mögötti műanyagot elhajtva fújja ki azokat, a comagtér felől egyszerűbb és
alaposabb munkát lehet végezni szerintem. A kerékjárat alját pedig a
kerékdobban lévő gumidugó helyéről lehet kifújni.
- A hátsó futómű-segédkeretet is kifújtam, amennyire tudtam.
- Az autó alatt a hosszában végigfutó két lyukacsos merevítés
is kapott jól.
- Majd az első bölcső is.
- Kicsit túlzásnak tűnhet, de a lengőkarok lyukaiban is
megszisszentettem kicsit a pisztolyt. Erre egyik ismerősöm nevetve mondta, így
elrontottam a rugózatlan tömeget… Attól a pár grammtól nem lesz baja, de így
már nyugodtabb vagyok.
- Az első nyúlványokat alulról a kocsi alól, a motortér felől,
valamint az első kerékdobok felől lehet megközelíteni, amennyire tudtam, kifújtam
azokat is.
- A motorháztető és a csomagtérfedél merevítésein át is
kifújtam azokat, amennyire tudtam, különösen az éleiket.
Mivel az első sárvédők alatt nekem már le van kezelve minden
Hamerite-tal, így oda nem fújtam, nehogy ellentétes hatást váltsak ki, hogy egy
kis rész kimarad, ahol bejut a víz, de nem tud kiszáradni. A Hamerite szerintem
kellő védelmet biztosít üregvédő nélkül is.
Így végül 1,5 litert nyomtam bele a kocsiba, amit akkor
soknak gondoltam, így maradt egy kicsi a nemsokára hozzám kerülő off autóómba
is. Mikor susu azt mondta, a két küszöbbe simán belemegy 3 liter, eléggé
meglepődtem. Mindegy, télen nem fogom használni, nem lesz baja, legfeljebb jövőre megismétlem
a folyamatot
Jött a kerékdobok alvázvédőzése. A gyárban azokat a részeket
kihagyták, melyeket eltakarnak a műanyagok. Minden kapott, ahol gyárilag nem
volt. A hátsó dobok elülső részénél egy pár mikroszkopikus rozsdapöttyöt
láttam, szóval drótkorong, korant, alvázvédő. A Body 930 egész jó, jól fed és
hamar szárad, ecsettel kentem. Lehet, hígítani kéne egy kicsit, vagy használat
előtt felmelegíteni, mert nem egyszerű ecsetnyomok nélkül felkenni, nem is
nagyon sikerült.
Valószínűleg egy csápos emelő megsértette alul a gyári
alvázvédőt pár helyen, ezeket javítottam.
A sárvédős ügynél lefestettem a nyúlványokat is ugyanarra az
ezüst színre, viszont nem tetszettek az ezüst nyúlványok. Jó ötletnek tűnt
alvázvédővel lekenni azokat is, viszont főleg az ecsetnyomok miatt nem lett túl
szép a végeredmény. Valószínűleg jobban jártam volna, ha fekete Hamerite-tal
átfestem csak őket. 
(A szerelős-olajozós fényképezőgépem nem mindig találja meg
a fókuszt, én meg van, hogy csak későn veszem ezt észre…)

Lehet majd jövőre lecsiszolom a nyúlványról az alvázvédőt,
és lefestem szépen. Az igazi lényeg, hogy alatta nem rozsdás, ez meg megvédi.
Még egy dolog volt hátra, ha már az autóval foglalkoztam,
megjött az I.L.-es rendelésből az NGK gyújtáskábelem, kicseréltem hát kb. 3
perc alatt
Nem volt még baja az eredetinek, de ha már típusbetegség, jobb
megelőzni, nehogy az út szélén adja be a kulcsot.
