Szóval hogy a majom nem bírja kihuzni a kezét a termeszvár üregéböl mert markolja a neki kirakott csalit és nincs annyi esze, hogy elengedje.
Nahát nekem is kellet az a spéci szárnyas anya, viszont amig fogtam képtelen volt kijjeb jönni a kezem.
Nem akarok senkit untatni, természetesen sikerült kijuttatni az anyát, minden oké de szerintem az aláírásom már nem lesz ugyanolyan és lehet, hogy bonyolultabb hímzéseket se fogok ezentúl csinálni és gitár helyett átnyergelek valami lábbal működtethető hangszerre.
Erre a menetre innom kellett egy sört, de érdemes volt, mert kipihenten meglepően gyorsan és gördülékenyen tudtam beejteni azt az anyát ismét ugyanoda.
Másodszorra olajozottan mentek a dolgok, egyből a káromkodással kezdtem, ez felgyorsította folyamatot. Kicsit zavaró volt, hogy ezúttal a kutya is beszállt a jelenetbe, egyenesen az ivótáljától jött, a szája sarkából vidáman csörgedezett a friss vízzel felhabosított nyál és úgy godolta, hogy talán azért van lejjebb a fejem mint az övé, mert azt szeretném ha jó alaposan kinyalná a fülem.
Talán a sör, a kialakult rutin vagy a megsokszorozódott motiváció okozhatta, mindenesetre gyorsan lezavartam a szárnyasanyaeltávolítást, gyorsan el is kezdhettem ugyanezt a másik oldalon.
Ekkor jelent meg Dorka, az 5 éves lányom pórázon vezetve egy nagyon riadt macskát aki amikor a kocsihoz értek a menekülés egyetlen útját abban látta, hogy bízva pengeéles karmaiban felkatapultálja magát a kocsi tetejére. Ezt meg is tette, meglepően hatékonyan semmisítve meg ezzel az ajtó fényezését.
Tudnék még mesélni de késő van es fáj a könyököm meg a csuklóm, meg a macskakarmolások is úgyhogy jó éjt mindenkinek, most tartok egy kis night break-et.
(Egyáltalán elolvas egy ilyen elmebajt valaki? Mindegy, nekem jól esett leírni...)