GPali
Velünk: 2245 napja
Ha így lesz, akkor a következő pályanapon személyesen pofozom fel a sofőrkesztyűmmel.
Touge Runnerz

Tegnap belém tolatott egy kisbusz. Mögötte mentem, megállt, kapcsolt a rükit és puff.
Egy pár pillanatig fontolgattam, hogy kiszállok és egyszerűen elsétálok fütyürészve.
Vagy először átharapom a vezető torkát és utána sétálok el.
Aztán eszembe jutott, hogy a géptetőt fényeztetni akartam mert van rajta az a fékolajos rongy okozta folt amiről én tehetek….
Végül elintéztük kp-val, megyek fényezőhöz és rendezem a kocsi orrán a többi kis fényezési hibát is.
Szerencsére az üvegszál kirugózta a behatást amin kicsit meglepődtem mert az ütés pillanatában tökre felpúposodott a géptető de akárhogy nézem semmi nem történt vele csak a fényezéssel.
Mégegy jópont a műanyagutónak. Aztán lehet, hogy a fényezők felárat kérnek üvegszál elemre de nem hiszem.
felújítás óta 500 kili jött össze, hamarosan olajcsere és elforgatás tiltásig.
lesz egy kontroll erőmérés ugyanott ahol a 212-t mérték. 240-250-re számítok illetve a görbe alatti terület biztosan jelentősen nőtt mert a középtartomány érezhetően combosabb. Mondjuk ez a tengely nem a felső régiókat maxolja ki de azért a két hengerben csak fele útig nyíló szelep meg a kopott gyűrűk biztosan sokat loptak az 5-6k közötti lovakból.
Meglátjuk.

Egy oár pillanatig fontolgattam, hogy kiszállok és egyszerűen elsétálok fütyürészve.
Vagy először átharapom a vezető torkát és utána sétálok el.
Aztán eszembe jutott, hogy a géptetőt fényeztetni akartam mert van rajta az a fékolajos rongy okozta folt amiről én tehetek….
Végül elintéztük kp-val, megyek fényezőhöz és rendezem a kocsi orrán a többi kis fényezési hibát is.
Szerencsére az üvegszál kirugózta a behatást amin kicsit meglepődtem mert az ütés pillanatában tökre felpúposodott a géptető de akárhogy nézem semmi nem történt vele csak a fényezéssel.
Mégegy jópont a műanyagutónak. Aztán lehet, hogy a fényezők feléret kérnek üvegszál elemte de nem hiszem.
felújítás óta 500 kili jött össze, hamarosan olajcsere és elforgatás tiltásig.
lesz egy kontroll erőmérés ugyanott ahol a 212-t mérték. 240-250-re számítok illetve a görbe alatti terület biztosan jelentősen nőtt mert a középtartomány érezhetően combosabb. Mondjuk ez a tengely nem a felső régiókat maxolja ki de azért a két hengerben csak fele útig nyíló szelep a meg a kopott gyűrűk biztosan sokat loptak az 5-6k közötti lovakból.

Mégegy jópont a műanyagutónak. Aztán lehet, hogy a fényezők felárat kérnek üvegszál elemte de nem hiszem.
felújítás óta 500 kili jött össze, hamarosan olajcsere és elforgatás tiltásig.
lesz egy kontroll erőmérés ugyanott ahol a 212-t mérték. 240-250-re számítok illetve a görbe alatti terület biztosan jelentősen nőtt mert a középtartomány érezhetően combosabb. Mondjuk ez a tengely nem a felső régiókat maxolja ki de azért a két hengerben csak fele útig nyíló szelep a meg a kopott gyűrűk biztosan sokat loptak az 5-6k közötti lovakból.
Meglátjuk.
Teljesen jó ez így, én ma is egy érett nővel találkozom, sőt, együtt is alszunk ha minden jól megy.
Nem tudom, hogy a facebook algoritmus a TvR szagot hogy kötötte össze ezzel, de biztos nem téved.
"I love the smell of hot fibreglass early in the morning..."
Egy döbbenetes infó: olasz vizicsúszdaparkban ahol ma voltunk az én tiszteletemre TVR szagot gerjesztettek.
de lehet, hogy csak a sok műgyanta a napon…..
Vagy csak túl sokat álltál sorba Birra Morettiért a tűző napon és belőled jött a szag. ????
Egy döbbenetes infó: olasz vizicsúszdaparkban ahol ma voltunk az én tiszteletemre TVR szagot gerjesztettek.
de lehet, hogy csak a sok műgyanta a napon…..
Egy döbbenetes infó: olasz vizicsúszdaparkban az én tiszteletem TVR szagot gerjesztettek ma.
de lehet, hogy csak a sok műgyanta a napon…..
Egy döbbenetes infó: olasz vizicsúszdaparkban az én tiszteletemre TVR szagot gerjesztettek ma.
de lehet, hogy csak a sok műgyanta a napon…..
Papír-írószer boltból vásárolt ecsetes fehér hibajavítóval visszapingálhatod! mŰkÖdiK!
Touge Runnerz
Hát nem tudom. És ha leszedem és kiderül, hogy rosszabbak lesznek nélküle a köridők akkor hogy a francba csinálom vissza??
Ha az a csacska gondolat járna a fejedben, hogy a kékvérű, kifinomult ángélus gépjárműre kissé hivalkodó lenne az a dürhőparaszt egyes fehér felirat, van mód szerintem annak eltávolítására; én az emelőmhöz használt gumipogácsával tudtam elég jól lekoptatni a használtan vásárolt semi slickekről a jóskapista tunying fehér feliratot!
Fun is not a straight line
Ha az a csacska gondolat járna a fejedben, hogy a kékvérű, kifinomult ángélus gépjárműre kissé hivalkodó lenne az a dürhőparaszt egyes eleganciűjú fehér felirat, van mód szerintem annak eltávolítására; én az emelőmhöz használt gumipogácsával tudtam elég jól lekoptatni a használtan vásárolt semi slickekről a jóskapista tunying fehér feliratot!
Ha az a csacska gondolat járna a fejedben, hogy a kékvérű, kifinomult ángélus gépjárműre kissé hivalkodó lenne az a dürhőparaszt egyes eleganciájú fehér felirat, van mód szerintem annak eltávolítására; én az emelőmhöz használt gumipogácsával tudtam elég jól lekoptatni a használtan vásárolt semi slickekről a jóskapista tunying fehér feliratot!
Nem tudom, ezeket nem is figyeltem mikor megvettem.
Ez a szett várja h felkerüljön.
Ez a spider: https://powersperfor___racite-spider-wheel/
A kurvanagy Toyo felirat ellenére ezek Nankang NS2R gumik. A felni némileg hasonlít a TVR Spider felnikre, voltaképp ezért vettem meg őket. A gumik elvileg jó állapotúak, majd kiderül….
Vagy lesz valami próbakör?
Mik a pontos méretek? Gumi meg felni.
Több kérdésem nincs. :-)