arco
Velünk: 7021 napja
ARCHÍVUM - Az új fórumot itt találod: miataklub.hu
Az én véleményem talán nem annyira releváns, mert inkább kívülről szemlélem a dolgokat és nem ismerem személyesen a tagokat sajnos, de sztem van itt élet bőven, ne csüggedjetek. Persze a fórum szerepét átveszik lassan más technológiák, de ez nem azt jelenti, hogy megáll a világ, inkább hogy halad előre. Vannak bőven mindenféle események és szép számmal résztvevők is. A környéken a magyar és lengyel klub a legélhetőbbek sztem.
Összehasonlításképpen az osztrák klub egy szó szerint semmi.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy nezőpont kérdése ám. Közben pedig a hobbi is átalakul. Minden irányból szorongatnak minket törvényekkel, sarcokkal egész Európában, így nem csoda ha nincs utánpótlás. Én is ezek miatt fogok kiszállni a kocsiból, de remélem csak a bakancslistás roadtripem után, amit 2 éve tolgatok, talán idén összejön.
Szóval változik a világ és vele mi is, örüljünk annak ami van és használjuk ki amíg lehet.
Az én véleményem talán nem annyira releváns, mert inkább kívülről szemlélem a dolgokat és nem ismerem személyesen a tagokat sajnos, de sztem van itt élet bőven, ne csüggedjetek. Persze a fórum szerepét átveszik lassan más technológiák, de ez nem azt jelenti, hogy megáll a világ, inkább hogy halad előre. Vannak bőven mindenféle események és szép számmal résztvevők is. A környéken a magyar és lengyel klub a legélhetőbbek sztem.
Összehasonlításképpen az osztrák klub egy semmi. Van nyilvános a FB-juk, meg lehet nézni mennyire halott, a fórum pedig még rosszabb. A nyilvános FB klubba eleve nem ir senki, mert nyilvános és mindenki látja, nincs meg a zárt közösség nyújtotta biztonságérzet, de eleve nem is segít senki semmiben, nem tudom miért. Egyszer voltam guruláson velük, az első kérdés az volt honnan értesültem az eseményről, na azóta nem posztolnak oda, csak már utána a fotókat, a többi zárt chaten zajlik. Van évente egy nyilvános találkozó egy wellneshotelben méregdrágán, meg havi egy éttermes kerekasztal. Ezekből is látszik, hogy inkább egy szűk társaság, aki kizár mindenkit, csak közben első látásra meg elhitetik, hogy nem, ami meg roppant káros, mert így más nem szervez semmit. Jah, meg egy masik ember által lehet menni orientációs rallyra, ami kiraly, csak 800Eur alkalmanként... más meg itt nincs, lehet kocsikazni a németekhez.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy nezőpont kérdése ám. Közben pedig a hobbi is átalakul. Minden irányból szorongatnak minket törvényekkel, sarcokkal egész Európában, így nem csoda ha nincs utánpótlás. Én is ezek miatt fogok kiszállni a kocsiból, de remélem csak a bakancslistás roadtripem után, amit 2 éve tolgatok, talán idén összejön.
Szóval változik a világ és vele mi is, örüljünk annak ami van és használjuk ki amíg lehet.
Az én véleményem talán nem annyira releváns, mert inkább kívülről szemlélem a dolgokat és nem ismerem személyesen a tagokat sajnos, de sztem van itt élet bőven, ne csüggedjetek. Persze a fórum szerepét átveszik lassan más technológiák, de ez nem azt jelenti, hogy megáll a világ, inkább hogy halad előre. Vannak bőven mindenféle események és szép számmal résztvevők is. A környéken a magyar és lengyel klub a legélhetőbbek sztem.
Összehasonlításképpen az osztrák klub egy semmi. Van nyilvános a FB-juk, meg lehet nézni mennyire halott, a fórum pedig még rosszabb. A nyilvános FB klubba eleve nem ir senki, mert nyilvános és mindenki látja, nincs meg a zárt közösség nyújtotta biztonságérzet, de eleve nem is segít senki semmiben, nem tudom miért. Egyszer voltam guruláson velük, az első kérdés az volt honnan értesültem az eseményről, na azóta nem posztolnak oda, csak már utána a fotókat, a többi zárt chaten zajlik. Van évente egy nyilvános találkozó egy wellneshotelben méregdrágán, meg havi egy éttermes kerekasztal. Ezekből is látszik, hogy inkább egy szűk társaság, aki kizár mindenkit, csak közben első látásra meg elhitetik, hogy nem, ami meg roppant káros, mert így más nem szervez semmit. Jah, meg egy masik ember által lehet menni orientációs rallyra, ami kiraly, csak 800Eur alkalmanként... más meg itt nincs, lehet kocsikazni a németekhez. Van hol van ez egy SMX féle kincskereséshez képest pl?
Szóval csak azt akartam mondani, hogy nezőpont kérdése ám. Közben pedig a hobbi is átalakul. Minden irányból szorongatnak minket törvényekkel, sarcokkal egész Európában, így nem csoda ha nincs utánpótlás. Én is ezek miatt fogok kiszállni a kocsiból, de remélem csak a bakancslistás roadtripem után, amit 2 éve tolgatok, talán idén összejön.
Szóval változik a világ és vele mi is, örüljünk annak ami van és használjuk ki amíg lehet.
Az én véleményem talán nem annyira releváns, mert inkább kívülről szemlélem a dolgokat és nem ismerem személyesen a tagokat sajnos, de sztem van itt élet bőven, ne csüggedjetek. Persze a fórum szerepét átveszik lassan más technológiák, de ez nem azt jelenti, hogy megáll a világ, inkább hogy halad előre. Vannak bőven mindenféle események és szép számmal résztvevők is. A környéken a magyar és lengyel klub a legélhetőbbek sztem.
Összehasonlításképpen az osztrák klub egy semmi. Van nyilvános a FB-juk, meg lehet nézni mennyire halott, a fórum pedig még rosszabb. A nyilvános FB klubba eleve nem ir senki, mert nyilvános és mindenki látja, nincs meg a zárt közösség nyújtotta biztonságérzet, de eleve nem is segít senki semmiben, nem tudom miért. Egyszer voltam guruláson velük, az első kérdés az volt honnan értesültem az eseményről, na azóta nem posztolnak oda, csak már utána a fotókat, a többi zárt chaten zajlik. Van évente egy nyilvános találkozó egy wellneshotelben méregdrágán, meg havi egy éttermes kerekasztal. Ezekből is látszik, hogy inkább egy szűk társaság, aki kizár mindenkit, csak közben első látásra meg elhitetik, hogy nem, ami meg roppant káros, mert így más nem szervez semmit. Jah, meg egy masik ember által lehet menni orientációs rallyra, ami kiraly, csak 800Eur alkalmanként... más meg itt nincs, lehet kocsikázni külföldre.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy nezőpont kérdése ám. Közben pedig a hobbi is átalakul. Minden irányból szorongatnak minket törvényekkel, sarcokkal egész Európában, így nem csoda ha nincs utánpótlás. Én is ezek miatt fogok kiszállni a kocsiból, de remélem csak a bakancslistás roadtripem után, amit 2 éve tolgatok, talán idén összejön.
Szóval változik a világ és vele mi is, örüljünk annak ami van és használjuk ki amíg lehet.
Gyé topikját nem akarok szétszedni így ide válaszolok:
Az hogy én kiöregedtem meg velem együtt sok más régi tag az tök oké de miért nem újult meg az egész? A Facebook nekem nem magyarázat.
De lehet, hogy én látom rosszul. Na mindegy. Biztosan jó ez így.
Nem látod rosszul. Én imádtam ide irogatni olvasni. A buildem minden egyes menetéről pontosan beszámoltam. A Facebook sajnos magyarázat. Oda fel lehet tolni az ezredik repcés, parkolós, irányba állós (ÁLLÓS) fotókat meg a "Te voltál a vácin reggel 9kor. PACSI" posztokat. 99% poszt lófaszról nem szól. Milyen olajat, milyen benzint, milyen fékfolyadékot? A sok értelmi fogyatékos nem képes a keresőt használni. Bocsánat hogy ezt a szót használom, de amikor megkérdezi hogy milyen olajat rakjon a szarjába úgy hogy ha beírja a csoport keresőbe akkor 200+ megkérdezték már? Arról az emberről mit gondoljak??
Miért jó még a facebook? A vezetőség kiélheti a hatalmi vágyait és kiszórni azokat akik nem értenek velük egyet és nem tapsolgat. Pl. engem azért (is) basztak ki a csoportból végleg mert volt pofám megkérdezni hogy nem ciki e hogy az elnök úr a Porscejaval akar menni e szezonnyitóra egy MX5 rendezvényre. Oké nekem nyers a stílusom és amit gondolok mondok, de ettől függetlenül szerintem az elmúlt pár évben többet tettem az mx5 közösségért mint azok akik csendben bólogatnak. Lehet nem veszek aktívan részt a klubban de bármi kérdése van bárkinek hozzám az mx5ről (pár autót sikerült már szét és összerakni) soha nem mondtam nemet és a legjobb tudásom szerint segítettem neki. De ez nem számít... Fizeted a tagdíjat (minek amúgy) bólogatsz mint a bírka. Akkor ez a klub neked való...
Nem akartam Gyéé topikját OFF-olni, de csak nem bírom ki, hogy ne reagáljak Beci11 fórumtárs alábbi mondatára:
"Jobb lett volna itt összefogni a topicokat, meglevő tudásbázist könnyebben kereshetővé tenni, de nyilván ez sok idő és energia."
Szóval, igen az, ezért 5 évvel ezelőtt létre is lett hozva egy dedikált egyesület, ami többek között ezt a feladatot is a zászlajára tűzte, a tagok hozzájárulásukkal hozzájárultak, aztán kaptunk, ami kaptunk. Vagyis nem... De ahogy írtam is, attól még itt van ez az oldal, működik, lehet használni, ennek is lehetne örülni és újra életet lehelni bele. Minden más csak kifogás.
MX-5 KLUB - elnök NA 1.6 1992
Kedves egyesületi Tagok!
A MAGYAR MX-5 KLUB Egyesület idei közgyűlésére 2022. április 10-én vasárnap 10 órakor kerül sor a Csepel Plazában található Kultik Moziban. A közgyűlésre minden egyesületi tagot szeretettel várunk.
A közgyűlésen tisztújításra is sor fog kerülni, miután az elnökség két tagja már nem rendelkezik Mazda MX-5 autóval.
Az elnökségbe várjuk azon tagjaink jelentkezését, akik késztetést éreznek magukban arra, hogy munkájukkal segítsék a hazai MX-5 klubéletet, valamint az Alapszabálynak megfelelően legalább 3 éve tagjai az egyesületnek, és az idei tagdíjukat a közgyűlésig befizették.
Kérjük, hogy a jelentkezők április 3-ig küldjenek egy bemutatkozó e-mailt magukról, terveikről, ötleteikről.
A közgyűlésről szóló hivatalos meghívókat napokon belül e-mailben kiküldjük valamennyi egyesületi tagnak.
Elnökség
Ui.: Akinek van kedve, az a közgyűlés után csapatban ki tud menni a Red Sun Fest-re Tökölre.
MX-5 KLUB - elnök NA 1.6 1992
Kedves egyesületi Tagok!
A MAGYAR MX-5 KLUB Egyesület idei közgyűlésére 2022. április 10-én vasárnap 10 órakor kerül sor a Csepel Plazában található Kultik Moziban. A közgyűlésre minden egyesületi tagot szeretettel várunk.
A közgyűlésen tisztújításra is sor fog kerülni, miután az elnökség két tagja már nem rendelkezik Mazda MX-5 autóval.
Az elnökségbe várjuk azon tagjaink jelentkezését, akik késztetést éreznek magukban arra, hogy munkájukkal segítsék a hazai MX-5 klubéletet, valamint az Alapszabálynak megfelelően legalább 3 éve tagjai az egyesületnek, és az idei tagdíjukat a közgyűlésig befizették.
Kérjük, hogy a jelentkezők április 3-ig küldjenek egy bemutatkozó e-mailt magukról, terveikről, ötleteikről.
A közgyűlésről szóló hivatalos meghívókat napokon belül e-mailben kiküldjük valamennyi egyesületi tagnak.
Elnökség
Ui.: Akinek van kedve, az a közgyűlés után csapatban ki tud menni a Red Sun Fest-re Tökölre. ????
MX-5 KLUB - elnök NA 1.6 1992
Szia Máté! Köszönöm szépen, hogy legalább Te válaszoltál Tamásnak írtam már több alkalommal FB messengeren, de nem kaptam választ. Megpróbálom a többieket. Köszi szépen!

Szia! Első sorban elnökségi tagokat, vagy akár jelenlegi klub tagokat is, hátha tudjuk rá a választ.
Jelenlegi elnökségi tagok:
Simon Tamás
Hunya Gábor
Lehmann Anikó
Mészáros Tamás
Kakas Balázs
SMX TEAM
Elnökségi tag
Egyesületi tagsági igazolvánnyal kapcsolatban kit lehet/érdemes keresni és milyen "csatornán"? Előre is köszi szépen!
Drága Ákos, miért nem a közgyűlés előtt jelezted?
MX-5 KLUB - elnök NA 1.6 1992
Jelzem. Nem kaptam meg, de mindegy. Biztos nem értek hozzá, és sajnos egyik unokám sincs itt, hogy segítsen.
A túrázás fárasztó, de 60 felett jobb, mint a nő.
Köszönöm, megjött, de buktam a dolgot meló miatt