Miatánk, ki vagy a mennyekben...
Fórum   »    ide minden jöhet, amit a nyomdafesték bír...    »    Hisztike és egyéb spam    |   << vissza

Hisztike és egyéb spam

2019-08-06 16:34:19
Ordune

Ordune

Posztok: 6667
Velünk: 3805 napja

Válasz erre: @padregas #137784 

Ez már szerintem megint kicsit személyeskedőre sikerült, de sebaj...

Alapvetően azzal kellene szerintem tisztában lenni, hogy ez egy egyesület, amelyet 5 tag irányít. Ez az 5 tag ugyan önszántából vállalta, hogy vezeti az egyesületet, de nem kap ezért a vezetésért = munkáért fizetést, sőt ők is fizetik a tagdíjat ugyanúgy, mint minden rendes tag és még költségtérítést sem kapnak (maximum nem fizetnek belépőt a saját maguk által (is) szervezett eseményre).

Szerintem ezért is érthető (bár én ugye elfogult vagyok), ha igyekeznek ezt a munkát a lehető legjobban optimalizálni, illetve néha ez a munka bizony - ugyan önszántukon kívül -, de háttérbe szorul az egyéb feladataik mellett.

Éppen ezért szerintem elvárható a tagoktól és a jelentkezőktől, hogy megértvén a fentieket, igyekezzenek a vezetőségnek az életét amennyire lehet megkönnyíteni és ne várják el tőlük, hogy minden egyes információt személyre szabva adjanak át.

Szerintem joggal gondolhattam, hogy a jelentkező tisztában van a releváns információk fellelhetőségével, hiszen egy kitöltött jelentkezési lappal fordult hozzánk, amit már megtalált. Ezért is ment egy sablon szöveg arról, hogy minden további releváns információt megtalál ugyanott, ahol a jelentkezési lapot is találta, azaz itt a honlapon és/vagy a Facebook oldalunkon.

Mindezek ellenére abban igazság van, hogy nem olyan bonyolult dolog összerakni egy első információs sablon levelet, amelyet ki lehet küldeni minden jelentkezőnek, és abban minden fontos információt bele lehet tenni. Ezzel igaz adunk magunknak még egy kis munkát, de a jelentkezők életét megkönnyítjük.  

A honlapon / fórumon nincs csapda annak, aki tisztában van azzal, hogy a klubtagság nem azonos az egyesületi tagsággal. De ehhez nyilván további olvasás / tanulmányozás szükséges.

Hunya javaslata, ezzel a grami mondással harmonizál:

Jó ötlet, de mégsem. smile

aláírás

ACT: ND 2.0 2016 Revolution Top / NA 1.6 1992
EX: NA 1.6 1990 Supercharged / NC1 2.0 Coupe 2007 

2019-08-06 14:16:18
BCapelluti

BCapelluti

Posztok: 360
Velünk: 856 napja
padregas, 2019-08-06 14:01:52

Hozzátenném, hogy ha pénzt akar itt hagyni, úgy joggal várhat egy picit teljesebb választ a klubtól. Mert hát ugye van olyan, hogy valaki csak anyagi szempontból szeretne klubtaggá válni és nem azért mert szimpatikus neki az elnök úr. Tény, hogy gyászos az ilyen és hasonló hangnem...

Ne már, hogy 6k HUF legyen bármire indok.

2019-08-06 14:01:52
padregas

padregas

Posztok: 237
Velünk: 2782 napja

Gondolta ő, hogy ez egy általános kérdés, amire csak van egy sablon levél amit lehet továbbítani neki. Hozzátenném, hogy ha pénzt akar itt hagyni, úgy joggal várhat egy picit teljesebb választ a klubtól. Mert hát ugye van olyan, hogy valaki csak anyagi szempontból szeretne klubtaggá válni és nem azért mert szimpatikus neki az elnök úr. Tény, hogy gyászos az ilyen és hasonló hangnem...

Hunya első szűrésen azt értette szerintem: ha nem találja meg amit keres a fórumon vagy a facen akkor szevasz. Van benne logika, de a fórumon van egy kis csapda:

2019-08-06 12:20:31
Gyéé

Gyéé

Posztok: 8730
Velünk: 4763 napja
boborider, 2019-08-06 11:42:30

Válasz erre: @Gyéé #137775 

Szerintem Hunya arra gondolt (amire egyébként én is), hogy az első szűrő a taggá váláshoz, hogy megtaláld a szükséges információt a mikéntjéhez a neten. smile

Lehet, hogy 82 éves. Egy tata aki most akar berobbanni a roadsterezés világába. 

aláírás DrasticPlastic Driver
2019-08-06 11:43:02
Liszt

Liszt

Posztok: 972
Velünk: 1744 napja

Gyéé, 2019-08-06 11:32:54

Hunya, 2019-08-06 10:23:49

Szerintem meg ez az első szűrő a taggá váláshoz. 

Én válasz nélkül hagytam volna. Nem ment át. Pont. 

De Tomi túl rendes srác. 

Szerintem az nem lenne jó ha Tomi vagy bárki más személyes szimpátiája lenne az első szűrő. Ennél objektívebb kell legyen ez a dolog.

Pedig tenyleg csak annyit kell beirni az oldalon levo keresobe, hogy klub aztan atdob googlera es az elso talalat: 

Nehez megtalalni a szent/helyes/arany kozeputat de lehet tenyleg aki nem jut el egy topikig az miert akar klubtag lenni? Nem mondom, hogy ne legyen csak akkor, hogy olvasott utana, hogy mi az amibe be szeretne lepni?

aláírás

Dani 

2019-08-06 11:42:30
boborider

boborider

Posztok: 67
Velünk: 585 napja

Válasz erre: @Gyéé #137775 

Szerintem Hunya arra gondolt (amire egyébként én is), hogy az első szűrő a taggá váláshoz, hogy megtaláld a szükséges információt a mikéntjéhez a neten. smile

2019-08-06 11:32:54
Gyéé

Gyéé

Posztok: 8730
Velünk: 4763 napja

Hunya, 2019-08-06 10:23:49

Szerintem meg ez az első szűrő a taggá váláshoz. 

Én válasz nélkül hagytam volna. Nem ment át. Pont. 

De Tomi túl rendes srác. 

Szerintem az nem lenne jó ha Tomi vagy bárki más személyes szimpátiája lenne az első szűrő. Ennél objektívebb kell legyen ez a dolog.

aláírás DrasticPlastic Driver
2019-08-06 10:23:49
Hunya

Hunya

Posztok: 4977
Velünk: 4241 napja

Szerintem meg ez az első szűrő a taggá váláshoz. 

Én válasz nélkül hagytam volna. Nem ment át. Pont. 

De Tomi túl rendes srác. 

aláírás May the Fairy be with You!
2019-08-06 10:02:38
tourist

tourist

Posztok: 400
Velünk: 1863 napja

Válasz erre: @Ordune #137762 

Hááát Tomi nem irigyellek, emberekkel foglalkozni nagyon nehéz. A kor előhaladtával, nálam csökken a tolerancia küszöb. Akinél nem érzem a kölcsönös tiszteletet, alázatosságot azzal egyszerűen nem foglalkozom. Le a kalappal és kitartást neked/nektek a "hülyék paradicsomában" való navigáláshoz.

Üdv!  Sándor

2019-08-06 9:58:57
boborider

boborider

Posztok: 67
Velünk: 585 napja

Válasz erre: @Ordune #137762 

Már az első levélben is ellenszenves a követelőző hangnem, amit tovább ront a következő üzenetváltásban felvett sértődötten cinikus és támadó stílusa. Nekem nem sikerült volna ennyire higgadt választ adnom rá.

2019-08-06 9:44:31
Gyéé

Gyéé

Posztok: 8730
Velünk: 4763 napja

Szerintem szuperül csináltad, gratulálok! 

Úgy látszik lesz egy nehezebb emberünk, majd ahogy Steel mondja pozitív példával feljavítjuk. Ha nem megy balhé lesz, megsértődik és eltünik. 

De adtál/adtatok neki esélyt a rettentő stílusa ellenére és az lgjobb amit tehettél.

aláírás DrasticPlastic Driver
2019-08-06 7:10:12
Steel

Steel

Posztok: 963
Velünk: 2199 napja

Válasz erre: @Ordune #137762 
Szerintem nagyon kedves voltál, bravó! Neki meg talán csak a havi rossz napja volt, remélhetőleg smile   Az a legjobb nevelési módszer, ha jó példával járunk elöl a helyes viselkedést illetően.

2019-08-06 10:56:55
Ordune

Ordune

Posztok: 6667
Velünk: 3805 napja

Srácok,

Felhasználva ezt a jó kis topikot, hogy megosztok veletek egy mai esetet (természetesen név nélkül), és megkérlek benneteket írjátok meg nekem/nekünk, hogy mi a véleményetek, javaslatotok.

Kicsit hosszú lesz, de igazán hálás lennék, ha elolvasnátok, véleményeznétek.

Kaptam egy e-mailt 2019.08.03-án 11:17-kor:

„Sziasztok,

ezúton kérem szépen belépesi nyilatkozatom elfogadását, amit előre is nagyon szépen köszönök.

Pozitív elbírálás után kérem a tagdíra vonatkozó, s egyéb releváns információk valamint a tagsági számom mihamarabbi megküldését.

Előre is köszönöm

Üdv

XY

Ui.: mihamarabb szeretnék regisztrálni a szept. 21-ei rendezvényre, illetve ha szükség van a lengyel kapcsolattartásban segítségre, állok rendelkezésetekre wink

Miután a hétvégét a Balatonon töltöttem, csak ma tudtam válaszolni az alábbiak szerint:

„Szia XY,

Köszönjük a jelentkezést!

Minden szükséges információt megtalálsz a honlapon, vagy a Facebook-on.

Köszönjük,

Simon Tamás (Ordune)”

Kb, fél óra múlva jött is a válasz:

„Hatalmas Ordune, sajnos nincs idom keresgelni -ahogy a talalt jelentkezesi lap elerhetosege sem volt up2date- akkor inkabb ha a nem akarod, hogy belepjek  azt ird plz. s nem holmi linkeket kuldj thx udv XY”

Gyorsan egyeztettem az Elnökséggel, mert nem akartam első reakcióból válaszolni, így a következőt válaszoltam(tuk):

„Kedves XY, 

Semmi esetre sem szeretném rabolni az idődet az utánajárással viszont kérlek, hogy a klubbon belül ezt a stílust mellőzd, mert nem célra vezető és rettenetesen sértő azok számára, akik évek óta dolgoznak a klub sikeréért és fennmaradásáért.

A klubon belül azon vagyunk, hogy mindenkinek megfelelő információt adjunk, amit a fórumokon megtalálsz.

A keresett információt itt megtalálod:

https://www.facebook___3k/1514994308579911/

De kimásolom Neked a releváns részeket, ne raboljuk az idődet: ????

„5. Taggá válás folyamata

Ahhoz, hogy egyesületi taggá válhass az alábbi pár egyszerű lépést szükséges megtenned:

5.1 Töltsd le és ismerd meg az Egyesület alapszabályát

Annak érdekében, hogy a dolgodat megkönnyítsük, készítettünk egy rövid kivonatot is a lényeges dolgokról.

5.2 Töltsd le a belépési nyilatkozatot innen:

https://bit.ly/2SewJpj

5.3 Hiánytalanul töltsd ki a belépési nyilatkozatot

5.4 Szerezd meg három egyesületi tag ajánlását, azaz töltesd ki velük az Ajánlólapot.

Fontos: egyesületi tag ajánlása szükséges, nem elég, ha valaki a miata.hu-n klubtag.

5.5 Küldd el a hiánytalanul kitöltött és aláírt belépési nyilatkozatot és a 3 ajánlólapot az info@miataklub.hu email címre.

5.6 A belépési nyilatkozatod beérkezését visszaigazoljuk.

5.7 Utald át az éves tagdíjat (6.000 Ft) az Egyesület 10918001-00000096-17160000 számú bankszámlájára (UniCredit Bank, Kedvezményezett neve: MAGYAR MX-5 KLUB Egyesület, Közlemény: 20__. évi tagdíj+rendszám).

5.8 A következő találkozón átadjuk részedre az Egyesület tagsági kártyáját

Bízunk benne, hogy sokan lesztek, akik ilyen módon is kifejezitek a közösséghez tartozást, és

hozzájárultok az ideihez hasonló vagy még magasabb színvonalú események létrehozásához, a közösség továbbépítéséhez.”

Ajánlólap sablon nincs, kb. 2 sorra van szükség, hogy XY egyesületi tag ajánlja az egyesület rendes tagjának ZZS-t (2-2 személyes adattal). Aláírás.

Üdv,

Ordune

3 perccel később jött a válasz:

Kedves Ordune, 

nagyon szepen koszonom.

(az elso valaszodban meg jobban orultem volna a most kapott infoknak)

udv

XY” 

aláírás

ACT: ND 2.0 2016 Revolution Top / NA 1.6 1992
EX: NA 1.6 1990 Supercharged / NC1 2.0 Coupe 2007 

Történet:

Srácok,

Sok kritika érte mostanában az elnökséget, és azon belül engem, hogy nem vagyunk megfelelően nyitottak, viszont sokszor lekezelők vagyunk stb.

Ezért most úgy döntöttem, felhasználva ezt a jó kis topikot, hogy megosztok veletek egy mai esetet (természetesen név nélkül), és megkérlek benneteket írjátok meg nekem/nekünk, hogy mi a véleményetek, javaslatotok.

Kicsit hosszú lesz, de igazán hálás lennék, ha elolvasnád, véleményeznéd.

Kaptam egy e-mailt 2019.08.03-án 11:17-kor:

„Sziasztok,

ezúton kérem szépen belépesi nyilatkozatom elfogadását, amit előre is nagyon szépen köszönök.

Pozitív elbírálás után kérem a tagdíra vonatkozó, s egyéb releváns információk valamint a tagsági számom mihamarabbi megküldését.

Előre is köszönöm

Üdv

XY

Ui.: mihamarabb szeretnék regisztrálni a szept. 21-ei rendezvényre, illetve ha szükség van a lengyel kapcsolattartásban segítségre, állok rendelkezésetekre ;)”

Miután a hétvégét a Balatonon töltöttem, csak ma tudtam válaszolni az alábbiak szerint:

„Szia XY,

Köszönjük a jelentkezést!

Minden szükséges információt megtalálsz a honlapon, vagy a Facebook-on.

Köszönjük,

Simon Tamás (Ordune)”

Kb, fél óra múlva jött is a válasz:

„Hatalmas Ordune, sajnos nincs idom keresgelni -ahogy a talalt jelentkezesi lap elerhetosege sem volt up2date- akkor inkabb ha a nem akarod, hogy belepjek  azt ird plz. s nem holmi linkeket kuldj thx udv XY”

Gyorsan egyeztettem az Elnökséggel, mert nem akartam első reakcióból válaszolni, így a következőt válaszoltam(tuk):

„Kedves XY,

Semmi esetre sem szeretném rabolni az idődet az utánajárással viszont kérlek, hogy a klubbon belül ezt a stílust mellőzd, mert nem célra vezető és rettenetesen sértő azok számára, akik évek óta dolgoznak a klub sikeréért és fennmaradásáért.

A klubon belül azon vagyunk, hogy mindenkinek megfelelő információt adjunk, amit a fórumokon megtalálsz.

A keresett információt itt megtalálod:

https://www.facebook.com/notes/miatahu-magyar-mx-5-klub/magyar-mx-5-klub-egyes%C3%BClet-tudnival%C3%B3k/1514994308579911/

2018-09-22 21:01:26
Prazelee

Prazelee

Posztok: 31
Velünk: 1262 napja

Válasz erre: @Liszt #132753 
Halálos kimenetelű tömegbalesetről szóló videóhoz írt "Ott a helyed" szöveggel is sikerült már reklámozni az eseményt a napokban. Sajnos facebook algoritmus azt jutalmazza, ha napi szinten ontja egy oldal a tartalmat, így sokan a felkapott képek, videók újraosztásából teremtik elő a tartalmuk jelentős részét. Pedig itt lenne mihez visszanyúlni, mert jó pár évnyi saját rendezvény képeiből válogathatnának.

2018-09-16 19:30:28
Liszt

Liszt

Posztok: 972
Velünk: 1744 napja

Nem reg kaptam ezt a linket, raneztem a videora es az oldalra majd irtam is neki. Valasz annyi volt, hogy "Igen jók a post elérései.

Nem látok problémát."  
Erdemes megnezni azt is, hogy milyen esemenyt reklamoz ezzel..biztos van ettol lentebb, de nem tudom mennyivel. 

aláírás

Dani